A sok éves hagyományhoz híven, Budafokon az idén is megemlékeztek a Don kanyarban elesett magyar áldozatokról
A megemlékezésre invitálta a rendtársakat lv. Bakos Miklós kormányzó, illetve küldtünk meghívót. Azoknak, akik nem tudtak részt venni mellékelünk képeket és egyet az elhangzott beszédekből.
Monostoriné Szeleczky Gabriella a Baross Gábor Általános Iskola történelem tanára, valamint Lázár Csaba Kazinczy-díjas színész idézték fel az akkori eseményeket. A koszorúzás alatt Ambrus Károly tárogatón játszott.
„Ezek a lapok egyszer megsárgulnak … a messzi jövőnek fia azonban majd akkor is kezébe veszi s forgatva kutatni fogja, hogy milyen is volt (a múlt) Az élet eseményei emléket állítanak lelkünkben. Idők folyamán az emlékek elmosódnak, mint az aranyozott betűk az emlékoszlopokon. …A sorok bár holtak, mégis sok melegség, szeretet árad betűiből. Mintha megelevenednének a betűk és lejátszanák előttünk újra az eseményeket. Így lesznek a múlt megmentőjévé. … múltunk a mai rohanó események viharában elvész, vagy fantáziánk meséjévé törpül. …becsüljétek meg ezeket a sorokat, mert egy darab életet elevenítenek meg. … A toll antenna, amely felfogja azon rezgést, amely a lelkünk, szívünk mélyéből tör elő.”Ezek a sorok kerültek elém egy 1930-as almanachból, amikor beszédemet írni kezdtem. Mintha csak éppen azokról a levelekről, naplókról, visszaemlékezésekről szólnának, amelyek a Don-kanyarban harcoló magyar katonák tollából születtek.
Kerek 80 év telt el azóta, s a lapok már valóban sárgák, az írójuk sincs már köztünk, de a sorok tartalma ma is élő. Az utász zászlós megörökítette történelmünk egy pillanatát. Lejegyezte, amit leírhatott. A tényeket, az érzéseket. Érezzük az orosz tél hidegét, a hazájától távol lévő katona sóhaját, vágyakozását haza szeretteihez. De benne van a katona kötelessége, bajtársiassága, bátorsága, helytállása is a nehéz és embertelen háború mindennapjaiban, poklában. Egy kicsiny füzet, egy toll a háború mindennapjaiban is az életben maradás egyik eszköze. Egy újabb dátum feljegyzése a túlélés folyamatos története.
Távol a hazától túlélni a napokat, felelősséggel a bajtársakért, a beosztottakért. Végrehajtani a kapott parancsot, védeni, menteni az életet vagy eltemetni idegen földben a barátot, a katonatársat.
Emlékezzünk ma azokra, akik megjárták a Don-kanyar lövészárkait, állásait, de nem térhettek haza többé, a család esetleg csak egy utolsó fényképet és egy vöröskeresztes értesítést kapott már csak róla. És emlékezzünk meg azokról is, akiket a jó Isten hazavezérelt, és egész életükben hordozták a történteket. Akik fenntartották az elesett hősök nevét, történetét, akik emléket állítottak, hogy legyen egy hely, ahol tisztelettel tehetjük le koszorúinkat és fejet hajthatunk a második világháború magyar katonái előtt.
Donát-hegy, 2023.01 Monostoriné Szeleczky Gabriella