Budapest és Pest megye
A Napirendi pontok a következők voltak:
A szervezet fejlesztés helyzete (lv. Bakos Miklós)
Tájékoztató a 2025. évi avatási ceremónia megszervezésének helyzetéről ( lv. Nagy Lajos )
Tájékoztató a 700 éves évforduló megünneplésével kapcsolatos események megszervezésének helyzetéről (lv. Kovács Balázs)
Tájékoztató a vezetőség által végzett munkáról (lv. Sebestyén Gyula)
Egyebek
Az összejövetel közös ebéddel zárult.
A Rend alapítása 700. évének kapujában – történelem, évforduló
3. rész - Temesvári építkezés
Érvényes megkoronázása után öt évvel I. Károly az udvarral Temesvárra költözött. Ez nagy jelentőségű volt Temesvár történelmében. A Temes folyó neve valószínűleg a dák eredetű – magyarul mocsaras - szóból származik. (latinul Tibisia-nak nevezték). Az ide érkező dél-szlávok ezt a dák szót használták a Temesre, Тьміšь (Tamiš) alakban. Beszédes elnevezés! Temesváron a Béga van, a Temes a város közelében (kb. 15 km.) Az egymáshoz közeli folyók szerteágazó ereinek, vadvizeinek vidékén nagyjából 100.000 hektáros mocsaras térség volt Károly idejében, védelmi szempontból az akkor előny. A város 18. századi fejlődésében nagy akadály, rendezni kellett a folyók medrét. Más előnyei is voltak a Károly idejű helyzetnek: a három nagy folyó – a Duna, Tisza, Maros és ezek jó részénél a hegyes vidék hinterland. Így bármerről is érkező vész esetére ez a természeti keret jó védvonalat alkotott a váratlan betörések ellen. Az erdélyi medencéből az Alföldre - abban a régióban - egyedül csak a Maros folyik, amely Dévától nyugat fele hosszú kilométereken jól védhető szorosban halad. Védték is! D-Ny-ról, a Duna felől az 550 m magas átjárót már a rómaiak is ismerték, ellenőrizték. Ők porta orientalisnak, azaz keleti kapunak hívták. Károly idejében is őrizték és kun lovas futárok álltak készenlétben, ha valamit jelenteni kellett.
Különben Temesvár megközelítőleg egyenlő távolságra feküdt a keleti és nyugati végektől, kvázi középen. A Duna közelében Haram és Keve vára állt őrt, a Dunán meg a naszádok. Más irányban Lippa, Arad és Csanád alkotott védvonalat. Károly tartotta rokonságot a kunokkal, akik elődeinek is volt már közük ahhoz a vidékhez. A tudorok szerint IV. Béla mintegy 40.000 kunt fogadott be és azoknak legnagyobb része erre a vidékre jött. Szintén véleményük szerint a kunok kedvelték Károlyt, hűségesei voltak. Mindezek a tényezők motiválták a királyt, hogy szorongatott helyzetben, biztonságuk érdekében egy időre oda költöztesse az udvart. A jelentős lépést a veszélyt jelentő tényezők jelentősen motiválták, mint pl. az önkényeskedő, ellenségeskedő oligarchák, a tény, hogy Székesfehérvárt, Esztergomot, Visegrádot ellenségei birtokolták. A kiskirályok nemritkán több vármegyényi térséget uraltak, saját udvartartásuk volt, és részben független külpolitikát is folytattak. Károly ezektől az uralmi körzetektől távol Temesvárt nézte ki magának, azt látta alkalmasnak, és ott rendezkedett be. Választásában az is szerepet játszhatott, hogy Temesváron, a némileg izoláltabb, védettebb helyzetben nem voltak nagyhatalmú szomszédjai, mint, pl. a székesfehérvári prépost, az esztergomi érsek stb.
Temesvár vonzereje mellett több problémát is felvetett, de a király tudatosan, éveken át készült a lépésre az aktuális gondjainak megoldása mellett. Temesváron eredetileg egy téglalap alakú földvár állt (castrum Tymes), erőssége abban rejlett, hogy a Temes és a Béga ágai, mocsaras elöntései miatt előnyösen és hatékonyan elszigetelt volt. Véd művei eleinte csak földdel kitöltött sövényfalakból állottak, de a tatárjárás után IV. Béla rezisztensebb véd műveket emeltetett. Ezeket az adottságokat kellett alkalmassá tenni az udvar fogadására. A tudorok szerint Károly már 1307 tavaszán személyesen tájékozódott és intézkedett a helyszínen. A földvár szomszédságában – „a szigeten” - volt egy nem túl tágas terület szilárd, falazott vár építésére. Az vagy 8 évig tartott. Ez idő alatt Károly többször is járt a helyszínen, irányított, szervezett, intézkedett, ellenőrzött, akkor is, amikor a palota berendezésén dolgoztak. (csak érdekességként: az 1443 –as földrengésben súlyos károkat szenvedett a várkastély. A helyén épült Hunyadi Jánosnak-, a kor haditechnikájának jobban megfelelő várpalotája is).
Károly tapasztalt olasz mesterekkel készítette a tölgyfa (Quercus pedunculata) cölöpzetet, amihez a környéken bőven volt nyersanyag. A cölöpzet úgy 3 m. hosszú, meghegyezett törzsekből készült. Az vízszintes alapárkot sima szintre töltötték fel, arra pedig mintegy 1,5 méteres - aránylag jól faragható lippai, kréta kori - homokkő-lapokat fektettek. (Lippa, viszonylag közel, a Maros mentén). Azokra rakták aztán téglából erős kötőanyaggal a várszerű palota falait derékszögű négyszögben.
Károly király temesvári tartózkodása idején a királyi kastéllyal szemben álló földvárat is kővárrá fejlesztette. Abban az időben a várak erődítési technikája is megkövetelte, hogy legyen külső vár is, a belső várat óvó külső védelem. Annak hiányában a védők nem sokáig tarthatták volna magukat, és szükség esetén nem lett volna hová menekülni. Az átalakítás a kastélynál is alkalmazott technikával, megoldásokkal történt. Az így létrejött ikervárak majdnem ugyanakkora területen terültek el egyenlő oldalú négyszöget alkotva. A falakon belüli terület kb. két és fél hold volt, az akkori viszonyok, lehetőségek között kb. 1000 embert fogadhatott. A királlyal és Mária királynővel (az első feleség) persze az udvaruk is jött. De az adottságok figyelembe vételével és az alkalmazott gyakorlat szerint csak az országos méltóságok kaptak helyet a királyi palotában. A tudorok által említettek közt sok olyan található, akinek a neve a lovagrend 50 fős alapítói közt is szerepel. Nem véletlenül!
A Rend alapítása 700. évének kapujában – történelem, évfordulók
A koronázások
Általános történelmi ismeretekkel rendelkezők tudják, hogy hazánkban csak a koronával, a szent koronával történt beiktatás volt érvényes, hivatalos, elfogadott. Arról is tudnak, hogy az nem minden esetben ment simán, többször a korona hiánya volt az akadály. Tudogatják, hogy a koronának elég kalandos sorsa volt – hol ellopták, hol elrejtették, néha zsaroltak vele. Az is eléggé közismert, hogy Mátyás hatalmas összeget fizetett, hogy megkaphassa Szt. István koronáját (már, amit annak tartanak – de az egy másik történet). Arról is tudnak, hogy volt királyunk, akit többször koronáztak meg, amíg az érvényesnek elfogadott is megtörtént. Azt már kevesebben tudják, hogy az érvényes koronázásnak még milyen kritériumai vannak.
Rendünk alapítása 700. évfordulójának küszöbén az ahhoz kötődő királyunk koronázási történetéről, események láncolatáról írok – a legapróbb részleteket nem boncolgatva.
A szakemberek szerint a koronázásokat tekintve egészen az Anjoukig elég kevés hiteles forrás ismert, csak a 15. századtól bőségesebbek az információk. Rendünket I. Károly alapította, így számunkra az ő életútja az érdekesebb, fontosabb. Általában annyit szoktak tudni róla, hogy őt is többször koronázták, amíg az érvényes, elfogadott lett. A szakma kiválóságai I. Károlyt az 1308-as királyválasztástól magyar uralkodónak tekintik, annak tartják. Az általuk nyilvántartott szokásjog szerint az érvényes koronázás feltételei: a XII. századtól a koronázás végrehajtója az esztergomi érsek, a XIII. századtól elengedhetetlen Szent István koronája, és Székesfehérváron a Nagyboldogasszony-bazilikában, kellett, megtörténjen. Ha a feltételek közül valamelyik nem teljesült, akkor a szokásjogunk szerint a beiktatás nem volt törvényes. 1308 – ban ezek a feltételek nem mind teljesültek, hanem csak a harmadik alkalommal, 1310 – ben. ÍGY 2025 - BEN KEREKEN 715 ÉVE! A harmadik koronázásig eseménydús, meglehetősen rögös út vezetett. De akkorra minden összeállt, és augusztus 27-én Tamás esztergomi érsek Magyarország királyává koronázta I. Károlyt.
De nézzük az előzményeket: - anélkül, hogy minden apró részletben elvesznénk.
Károly Róbert (Caroberto) Árpád-házi ősökkel rendelkezett és Martell Károly 1295-ös halálakor mindössze 7 éves volt. De a nápolyiak, az Anjouk, mindent megmozgattak, hogy számára megszerezzék a magyar trónt. Figyelték a többi pályázót is, és esélyt láttak a sikerre, mivel azok is elég távoli leszármazottai voltak az Árpádoknak. Az akkor még inkább gyermek Károly Róbert mögött az érdekeltek tábora mozgatta a szálakat. Azok sem kockáztattak túl sokat, a Dalmáciába (Spalattóba, Splitbe) tartó és érkező 12 éves ifjút nem „tarisznyázták” fel különösebben. Az ifjú, aki megszemélyesítette a szálakat mozgatók vágyait – nem is volt nekik ott kiben válogatni - ígéretesnek bizonyult. De koránál fogva egyelőre távolabbi illúzió volt és egyesek nem akartak sokat kockáztatni. Még úgy sem, hogy a Szentszék, a pápa álláspontja rendkívül sokat nyomott a latban.
Akkor a magyar trónon a középkorú III. András volt és a szerény kísérettel érkező trónra- vágyót nem is vette komolyan. De a király halála váratlan lehetőséget teremtett, 1301 tavaszán rögtön Esztergomba kísérték Károly Róbertet. Ott Bicskei Gergely megkoronázta az ifjút egy ideiglenes koronával. Ez persze a koronázás három feltétele közül egyiknek sem
felelt meg, érvénytelen volt, így hiába volt már „koronás” uralkodó, azt a támogatóin kívül senki nem ismerte el. A pártfogói között igen jelentős volt a Szentszék, VIII. Bonifác pápa, annyira, hogy 1301 májusában kiadott bullájával Károly Róbert támogatására Magyarországra küldte Niccolò Boccasini (később a XI. Benedek pápa) bíborost pápai legátusként. De erőfeszítései ellenére a magyar urak IV. Béla dédunokáját, Vencelt hívták meg a trónra. Ez a csoport támadást is indított Esztergom ellen, ahonnan Károly Róbertnek és Bicskei Gergelynek is menekülnie kellett. Vencelt Székesfehérvárott János kalocsai érsek a Szent Koronával uralkodóvá koronázta. Nem voltak kevesen, akik ezt sem tekintették érvényesnek, mert a magyar szokásjognak csak két feltétele teljesült. Az esztergomi érseki felkenés nem valósult meg. János kalocsai érsek helyére kinevezett István érsek Károly Róbert híve volt, ami keményen befolyásolta Vencel támogatóit. A történészek szerint a pápa Károlyt nyilvánította ki Magyarország királyának, és Vencelt eltiltotta minden uralkodói cím viselésétől. Albert német királyt és Rudolf osztrák herceget pedig felkérte, hogy Károly Róbertet támogassák.
Károly Róbert második koronázására 1309. június 15-én került sor Budán, a Nagyboldogasszony-templomban. Tehát ez alkalommal sem Székesfehérvárott és nem a Szent Koronával történt a beiktatás, de a magyarság túlnyomó többsége mégis beletörődött. A korona akkor Kán László erdélyi vajda birtokában volt. (Ez egy másik történet, így csak röviden: 1305. december 6-án megkoronázták Fehérváron Wittelsbach Ottót, aki aztán 1307 – ben Erdélyben Kán László vajdával megpróbált szövetkezni. Kán elfogta Ottót, elvette a koronát, amit 1309-ig magánál is tartott. Wittelsbach több hónap után, hatalmas váltságdíj ígéretével szabadult, de a korona Kánnál maradt.) Kán csak hosszas alkudozások, egyeztetések után fogadta el Károly Róbert személyét és adta ki a koronát. Így ekkorra minden összeállt az érvényes koronázáshoz, és 715 éve, 1310. augusztus 27-én Székesfehérvárott Tamás esztergomi érsek a Szent Koronával Magyarország királyává koronázta Károly Róbertet. Ez a harmadik lett az utolsó koronázási ceremónia.
Később Károly nagyon jónak bizonyuló döntést hozott: egy időre Temesvárra költöztette az udvart.
avatási koronánk